2009. április 19., vasárnap

Nem történik semmi...

... de azért írok. És megint a végére hagyom a lényeget...

Végre tegnap (!!!!!!!!!!) befejeződött a szimmering-csere a Yamahán. (Ami nem nagy fegyvertény, mert így utólag látszik, hogy ha minden kéznél van, akkor egy másfél órás műveletről van szó. Na jó: legyen 2 óra a króm felpolírozásával együtt, mert az enyém katasztrófálisan nézett ki.) Gyorsan el is vittem műszakizni. Az állomásra befordulva elkezdett kihagyni egy henger. Leszarom - gondoltam; majd otthon megnézem, ha tovább csinálja. Ez elég naiv gondolatnak bizonyult, mert az XJR nagyon ritkán szokott rinyálni. Ő annak a kornak az utolsó képviselője, amikor a japán motorgyártók még azzal voltak elfoglalva, hogy porig alázzák az összes többi kontinensen székelő nagy nevű márkát azzal, hogy náluk sokkal erősebb, és ráadásul nemhogy megbízhatóbb, de gyakorlatilag elpusztíthatatlan motorokat csináljanak. Sajnos azóta a japánok is rászoktak a fogyasztói társadalom kiszolgálására napjaink papírzsebkendő-motorjaival (kicsit használom, majd összegyűröm).

Első feladat a vizsgán: indítsam be a motort. Röffen is, de a vizsgabiztos mondja, hogy ne örüljek nagyon, mert pisálja magából a benyát. Lenézek alá: tényleg ott a tócsa. Nem voltam ám ideges... Legalább így megvan a mai projekt (Mondjuk ehelyett szívesebben húztam volna a gázt, mert pont motorozós-idő van).

Este megint bementünk a kaszinóba. Bogi most 35 dollárt nyert a ruletten, de hamar elege lett, mert kurva nagy tömeg volt. Én viszont kezdem élvezni. Két leosztás-kört pókereztem, és az egyetlen használható lapommal (dáma pár kézbe) a 100 dollárból 168-at csináltam. Gyorsan fel is álltam (biztos örültek a többiek), mert pont rám került volna a BB, meg egyébként is szar helyen ültem (az asztal egyetlen gondolkodó pókerese pont mögöttem ült). Szó mi szó: azért visszafelé is elsülhetett volna... (most lusta vagyok elmesélni a partit)

Na most jön a lényeg! Reggel felmentem a sarki cigányhoz (indiai tulajdonosú kisbolt) egy liter tejért, mert lekváros kenyeret akartam enni reggelire. Látom ám, hogy nyitva van a francia (eddig vasárnap zárva volt)! Bementem, és vettem egy kis csirke/kacsa-májkrémet, meg egy linzert:



LINZERT, VAZZE!!! Két éve ettem utoljára, amikor otthon voltam. Mondjuk ez a kanyarban sincs a Bíró cukrászda linzerjéhez képest, de akkor is... Ilyen ínséges, gazdasági-válságos időkben ezt is meg kell becsülni. A francia linzert különben is máshogy hívják (már elfelejtettem, hogy hogyan). Az igazsághoz tartozik egyébként az is, hogy állítólag valahol dél-Aucklandben is lehet kapni linzert, de az ugye nem a sarkon van...

Végül nem ettem lekváros kenyeret: megkóstoltam a májkrémet. ZASZTAKURVA! Egyre inkább érzem, hogy a fasiszta franciákkal szemben táplált utálatom tisztelettel vegyes meghunyászkodásba transzformálódik... Tudjuk, hogy Magyarországon már több, mint egy évtizede nem lehet rendes májkrémet venni. Ez nagyjából érthető is, hiszen anélkül, hogy élelmiszeripari mérnök lennék is meg tudom mondani, hogy szalonnabőrkéből, szója-granulátumból, antioxidánsból, és az E-betűk tetszőlegesen széles spektrumából sem lehet jó májkrémet előállítani. Itt Zélandon ezt tudják, ezért én mindig a "Gourmet Pate"-t szoktam venni (jobb oldalon):

bal oldalon a francia (kimért) májkrém


Gourmet Pate-ból nekem a "Chicken & Cranberry"-s, meg a "Chicken & Cognac"-os jön be. Ezek viszont nem összetévesztendőek azzal a 2 dolláros szarral, ami ugyanolyan tasakban van, és valami ál-francia néven próbálkozik!

A lényeg a lényeg: a Gourmet Pate-t mostantól visszaosztályoztam 4-esre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése