Tonga 2.

Tudtuk, hogy busszal itt gombokért lehet közlekedni, és már első ránézésre is egészen egzotikus tongai élménynek ígérkezett a tömegközlekedés. A "buszpályaudvar" (hehe) rögtön a kikötő mellett helyezkedett el, a "város" szívében. Nem vagyok benne biztos, hogy volt-e menetrend (kiírva nem láttunk semmit), de még ha igen, akkor is eléggé rugalmasan értelmezhették... Felültünk arra a buszra, amelyiken már elég sokan voltak, és a felirat alapján úgy tűnt, hogy a keleti beach-ekhez megy. Vártunk, hogy induljon. Közben befutott több érkező járat is; miután ez kiürült, muszáj voltunk lefényképezni:

Tongai autóhifi

Nem vicc: az islander zene egészen addig ordított a párszáz wattos ládákból, míg végre mi is elindultunk. (Felhívnám a figyelmet az installáció finomságára: az elöl levő doboz a vezetőfülke miatt csak úgy fért be, hogy egy kiszuperált autófelnivel alátámasztották a busz lépcsőjén...)

Video:

Party-busz

A magamfajta Mad Max-jármű fetisisztának egyébként Tonga maga a kánaán: az utcán járva lépten-nyomon megfigyelhetők a nyugati konzum-társadalmak műanyagautó-iparának fricskát hányó recycling megoldások. Sajnos a nagyon látványos esettanulmányokról mindig lemaradt a fényképezőgépünk, de remélem elhiszitek, hogy Nuku'alofán teljesen hétköznapi például a hámló lakkal, és/vagy festékkel érkező 4-5 különböző színnel foltozott mikrobusz. Nem tudtuk például elkapni azt a fazont sem, aki nyitott csomagtartóval vitte haza a köbméternyi bontott alkatrészt, de mivel nem akart kettőt fordulni, ezért még a hátsó üléssort is telerakta úgy, hogy a letekert ablakon egy lökhártó fele kilógott. Ezt a szinte szalon-állapotú Terrano-t szerencsére sikerült lekapnom, mert állt:



Ezt a képet pedig Bogi véletlenül csinálta, ahogyan a mozgó buszról találomra kattintgatott:


Érdekes még, hogy Rarotongával ellentétben a tongaiak nem, vagy alig használnak robogókat és motorokat (az egyetlen egy rendőr-motor volt, amit láttam).

Zárójel bezárva. Jó háromnegyed óra alatt kibuszoztunk tehát a keleti partra, ahol még egy cseppkőbarlang is volt véletlenül.



A buszsofőrt, és a vele utazó két "sis"-t megkérdeztük, hogy mikor megy vissza az utolsó busz a városba, mert mi voltunk az egyetlenek, akik a végállomásig(?) mentek. Délután 5-kor. Jó. Lementünk a partra. Megtaláltuk a barlangot, de a megtekintésétől eltekintettünk, mert két üreg nyílt befelé, amik közül

• az egyik a bejárat volt, de az elkanyarodó folyosó korom sötétbe vezetett,


• a másik pedig tele volt dobálva szeméttel, és húgyszag jött belőle (ugye ismerős?)

Helyette a beach-en heverésztünk egyet, mert eléggé kedvünket szegte a sok mocsok, meg aztán a szél is fújt.




Negyed 5 felé visszaslattyogtunk a "főútra", hogy elcsípjük az utolsó buszt. Egy kertet csinosító csajszitól tudtuk meg, hogy hiába, mert az szombaton kb. 4-kor elmegy. Ez azért volt különösen kellemetlen, mert durván 4 órányi járásra voltunk a moteltól... Bogi kezdett bepánikolni, mert a cigányokra emlékeztető utcakölykök egyre élénkülő érdeklődéssel figyelték, hogy mit csinálnak a hülye turisták sötétedés előtt 1 órával a sziget legelhagyatottabb részén... Tény és való: nyom nem maradt volna utánunk, ha ott valamelyik szekrény-testalkatú apukájuk feletet miket a fenti éhes disznókkal (még szerencse, hogy ők valószínűleg nem látták a Blöff című Guy Ritchie-örökzöldet). Végül a kertész csaj anyja mentett meg minket azzal, hogy visszafuvarozott minket a városba. Ráadásul úgy kellett rátukmálnunk némi zsetont a szívességért (valahogy több hajlandóság volt bennünk neki adni, mint a lépten-nyomon tarháló kölyköknek).

Folyt. köv.