2013. február 24., vasárnap

Ékszer

Még mielőtt betettem volna a lábam ebbe az országba, már határozott elképzelésem volt arról, hogy milyen autót akarok itt venni. Először megfogant bennem a gondolat, hogy Angliában angol autót venni a legolcsóbb, és "minél kövérebb lúd"-alapon végre lehetne egy Jaguárom. Az X300-asra kattantam rá - egyszerűen azért, ahogyan kinéz, meg azért is, mert némi utána-olvasás feltárta, hogy ez az egyik legkevésbé szar modell a gyár történelmében.



Az áruk volt az utolsó igen kívánatos tulajdonságuk. Bármennyire is vonzódom azonban a bontásra érett járművekhez, némi vívódás után mégis elvetettem az ötletet. (Ha odáig süllyednék, hogy egy angolok által gyártott kocsival büntessem magam, akkor már tényleg magamat is szembe köpném...)

Aztán sokáig úgy voltam vele, hogy itt is veszek egy Mazda roadstert. Az már Aucklandben is bevált, és imádtam. Túrtam sokáig a netet, de pont olyat, amilyet szerettem volna, nem találtam. Igazából túl sok ilyen van itt eladó, és elhatároztam, hogy csak olyat vennék meg, ami majdnem minden ponton egyezik az igényeimmel. A rusnya könnyűfém-felnik pedig mindegyiktől elvették a kedvemet. (Akkora állat azért nem vagyok, hogy önként extra pénzt adjak ki alufelnikre...)

Már éppen kezdtem unni az Autotrader-t, amikor egyszer csak egy hirtelen ötlettől vezérelve végigfutottam a márka-listát tartalmazó drop-down boxon. Lexus. Hmmm. Ilyenem még nem volt. Ha nem is annyira truváj, mint egy Jaguár, azért ez már nem Opel Astra-kategória. Milyen típusok vannak ebből? "IS": kb. 900 darab. A többi típusból pedig összesen ugyanennyi. Mi az az IS? És vajon lehet -e kapni egyet egy tál bableves áráért? Megnyomtam a "Search"-gombot. Kijöttek a találatok, amiken egy egészen ismerős autó vigyorgott. Később megnéztem a többi Lexus-modellt is, de ez nézett ki a legjobban.

Rágugliztam. Az autóbuzik "bébi-Lexus" néven emlegetik. A szánalmas hátsó lámpákat leszámítva egészen jól is néz ki. Folytattam a kutatómunkát, és egyre inkább megkívántam... Soros, 6-hengeres, két literes szívómotor. Nem túl kihegyezett (hogy a világból is kimenjen), de még a viszonylag nagy saját-tömeggel is elég tűrhetően lépeget, mert ráadásul már VVT-i, és 6 sebességes a váltója - jó rövid fokozatokkal. Jól hozzáférhető, hosszában elhelyezett motor, és a hozzá járó hátsókerék-meghajtás! Gyakorlatilag egy japán hármas BMW. Oldalról még a sziluettje is olyasmi. Az egyetlen lényegi különbséget abban látom, hogy a BMW-ket úgy tervezték, hogy elromoljanak, ezt meg nem... A kijelölt büdzsébe is belefér - tehát egy komolyabb új bicikli árából elérhető.

A típus egyébként tényleg úgy született, hogy a hármas bömösnek, meg a C-Mergának akart a Toyota versenytársat állítani. Fogta a belpiacos Toyota Altezzát (innen volt ismerős: Zéland tele van vele...), és belerakott minden értelmetlen, parasztvakító szarságot. Olyasmiket, amiket Hobe csillogó szemekkel pipálgatna a megrendelő-lapon... :) A hűtőmaszkra meg raktak bekarikázott L-betűt az elektronpályák helyett, és kész is volt a "compact executive car". Műszakilag gyakorlatilag tökéletes lett a modell, de Európában valamiért mégsem lett túl népszerű. Egy igazi autóbuzi viszont mind a 10 ujját megnyalja utána, mert ezzel nem jár minden fantáziátlan kis lakótelepi hülyegyerek, mint a "tizenkettő-pont-egy-tucat" béemvémercikkel.

Persze ennyi elektronikát tartalmazó autót normális esetben nyilván bottal sem piszkálnék. Még mindig futkos a hátamon a hideg, amikor a hasonló kategóriájú Legend-del átélt kalandokra gondolok. Viszont az egy kb. 10 évvel idősebb autó volt, és ráadásul Honda... A neten olvasott tulajodonosi tartóstesztek szerint viszont a bébi-Lexusban SOHA SEMMI nem romlik el.

Mi sem kézenfekvőbb unalom-űző elfoglaltság egy londoni munkanélküli számára, mint az autóvásárlás, ezért úgy döntöttem, hogy megnézek egyet. Elmentem egy tesztkörre egy keveset futott, drága példánnyal. Egészen mellbe vágó élmény volt: olyan masszív minőség-érzetet sugárzott benne minden, amilyet még soha nem éreztem autón. (Itt nem csak a sajátjaimra gondolok; az nyilván nem sokat jelentene...) Azonnal eldőlt: kell egy ilyen.

Vadásztam egy jó darabig. Megnéztem pár véres torkú romhalmazt a kínálat aljáról. Aztán egyet, ami egy kicsivel drágább volt, és annyi szilikon volt rajta, mint Pamela Andersonon. Végül belőttem azt az ár-kategóriát, amiben már érdemes kutatni. Találtam is egy igéretes példányt Lutonban. A "kereskedés" egy térdig érő sárral feltöltött parkoló volt, ahol egy lepusztult bódéban három kreol bőrű fiatalember menedzselte a bizniszt. A helyiségben a cigifüstöt "Black & Decker" láncfűrésznél komolytalanabb szerszámmal képtelenség lett volna vágni. Mondta a bossz, hogy mindjárt hozzák a slusszkulcsot; én addig kimentem napozni. Megjött a kulcs. Megnéztem; kipróbáltam. Tettem egy gusztustalanul pofátlan ajánlatot, amit a főnök hárított azzal, hogy a kiírt árból már egy pennyt sem hajlandó engedni, mert ez egy jó autó. Elmentem, és még megnéztem a környéken egy kicsit szarabbat, jó sok szilikonnal egy kicsivel több pénzért. Abból is csak 50 fontot akartak engedni. Rövid fej-vakarás után elhatároztam, hogy visszamegyek a arabokhoz, és elviszem azt, mielőtt beleköt a sárba.

Bementem a bankba pénzért. Meglepetés: a HSBC fiókjában nem adják oda a saját számládon levő pénzedet, csak úgy, ha írsz MAGADNAK egy csekket, és úgy veszed fel a kp-t. Ha nincs csekk-füzeted, akkor hiába van nálad útlevél, vagy egyéb fényképes ID. Nem baj, hogy SZEMÉLYESEN állsz a pult előtt... Igazából ezt már Mike említette nekem korábban, de el is felejtettem, mert azt hittem, hogy ez kimondottan az ő tiszteletére rendezett, személyre szóló szívatás... De nem. Az a helyzet, hogy "THERE IS NO PROCEDURE", bazmeg!!! Az ATM-es készpénz-felvétel limitjét pedig csak telefonon tudod megváltoztatni; a fiókban személyesen NEM. Értem én, hogy a banki eljárások betanulására így akár papucsállatkákat is oda lehetne állítani a pult mögé, de azért húzzunk már meg valahol egy határvonalat...

Így tehát aznap is vonattal mentem haza. Szerencsére, mert este felraktak a netre egy újabb példányt. Gyanúsan kevés futott mérföld, és új évjárat (2001-es). Felhívtam, és mondtam a lett srácnak, aki árulta, hogy holnap elmegyek megnézni. Northamponba - ami nincs közel, de nem volt semmi sürgős dolgom... Megnéztem, és azonnal megvettem (ide már vittem a pénzt...). Még aznap este jött volna két másik vevő.

Nem én lennék a sztori hőse, ha nem lett volna az autónak valami rejtett hibája, ami már csak otthon jön elő... A célegyenesben voltam, amikor elkezdett villogni a "check engine"-lámpa, meg a "traction control" egyszerre, miközben egy-két henger leállt... Másnap reggel megpucoltam az akksi-sarukat, de attól sem lett jobb.

Most itt tartok. Némi guglizás után megrendeltem az Ebay-ről a megfelelő diagnosztikai kábelt, amivel a kocsit össze lehet kapcsolni egy laptoppal. Van ingyenesen letölthető szoftver, amivel a hibakódok kiolvashatók, kirajzolható a motor-karakterisztika, és minden pillanatnyi működési paraméter. (Williamsék, McLarenék, és Ferrariék bekaphatják...) Ha a végére tudok járni, akkor lesz egy hibátlan yuppie-autóm, amin már csak a gumikat kell kicserélni (a vezérműszíjban 10 ezer mérföld van). Még nem mertem megnézni, hogy mennyibe fájnak a 215-ös, 17 collos, peres gumik...

Folyt. köv.!!!

4 megjegyzés:

  1. Tehat van benne elektromos-memorias borules meg motorosan behajthato kulsotukor es fenyre sotetedo belso visszapillanto tukor? :-)

    VálaszTörlés
  2. Pontosan. A memóriát kivéve, de annak a hiányát viszont ellenpontozza az ülés-fűtés. Igazából a fényre sötétedésben sem vagyok biztos, de le van fóliázva a hátsó ablakokon kívül a hátsó szélvédő is.

    A bőr pedig nem holmi szar egyféle fényes bőr, ami nyáron éget, télen pedig hideg, hanem az ülő-felületen, meg a háttámlán alcantara. Csak az oldaltámaszok vannak fényes bőrből.

    Ezen kívül van még kikapcsolható kipörgés-gátlóm, és "SNOW"-fokozatom is... És a BOSE-hifi is gyári extra.

    Ja, és minden működik! (egy-két hengert kivéve, amikor néha morcos a motor-management... :)

    VálaszTörlés
  3. Gratula az autohoz! Nekem (mint abszolut laikusnak) eros meggyozodesem hogy autobol csak nemetet vagy japant (a Skoda nalam nemetnek szamit :))

    A HSBC-s szopas amugy velem esett meg emlekeim szerint (de Mike tanuja volt :)), de kello allhatatossaggal (+ utlevel, bankkartya es kb 6 db. alairasproba segitsegevel) nekem sikerult ravenni az alkalmazottakat hogy adjanak penzt a szamlamrol (de az hogy nincs csekkonyvem ott is leverte a lecet, egyszeruen nem ertettek a szitut. Ugyhogy igenyeltem egyet meg azon melegeben, bar azota se nyitottam ki...) Vannak itt dolgok amiket egyszeruen nem kell megprobalni megerteni es akkor nem orul bele az ember. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Akkor biztos te vagy az, Ákos... Igen; nagyvonalú általánosítással tényleg én is csak németet, vagy japánt vennék (bár német még nekem nem volt, csak motorom - az is NDK :) De azért ott sem minden arany, ami fénylik...

      Én a bankban nem voltam ennyire szívós; valahogy éreztem, hogy azért annyira nem fontos nekem rögtön megvennem azt a kocsit.

      Ja: a csekk-füzetet én is rögtön megkértem. Ahhoz nem kellett ID...

      Törlés